A kártevő neve: Almástermésűek levélatkája - Aculus schlechtendali Nalepa
Gazdanövény: alma, körte, birs
Terjedése,
fontossága:
A fiatal és intenzív művelésű ültetvények jelentős kártevője, főleg
faiskolákban okozhat érzékeny veszteségeket. A kifejlett, hengeres testű
(orsó alakú), halvány sárgás-fehéres színű, négylábú atkák a kéregrepedésekben,
esetleg rügyekben telelnek át. A telelő népesség egyedszáma kicsi, ezért
tömeges elszaporodása korainak nem nevezhető, inkább június elején,
közepén szembetűnő a kártétele. Évente akár 10-12 nemzedéke is kifejlődhet,
mégis védekezni általában csak virágzás után szükséges a kritikus egyedszám
esetén (40-60 db/levél). Az almástermésűek levélatkájának kártétele
és ezzel jelentősége az utóbbi években ugrásszerűen nő.
Kártételének
tünetei :
Kártételét a levelek fonák részi barnulása, kanalasodása, aprósodása,
súlyosabb esetekben hullása, hajtásnövekedés lassulása, majd leállása
jelzi. A gyümölcs felülete parásodik, a bőrszövet durva lesz. Száraz,
aszályos nyári időben fénytelenek lesznek a levelek, a gyümölcsök pedig
perzseléses jellegű tünetet mutatnak.
Életciklus:
A kifejlett, henger alakú atkák halvány sárgásfehér színűek és négy
lábuk van. A telet a kéreg repedéseiben vagy a rügyekban vészelik át.
Az áttelelő egyedek száma alacsony, így nem szaporodnak tömegesen korán.
A levélpödrő atkának akár 10-12 generációja is lehet évente.
Védekezés:
Az almás ültetvényekben gyakorta és rendszeresen megjelenő természetes
ellenségeik (Zetzilcia mali, Euseius finlandicus Oudemans, Typhlodromus
pebibis Wainstein et Arutunjan, Amblyseius andersonii Chant) mellett
speciális atkaölő készítmények használata javasolt.
Vegyszeres védekezésre az alábbi növényvédelmi készítmények használhatók:
| Almástermésűek levélatkája (Aculus schlechtendai Nalepa) | |||||
| A hatóanyag neve | Hatásmód | A termék neve | Kijuttatandó mennyiség | Élelmezés egészségügyi várakozási idő | IPM
Integrált besorolás |
| Fenazaquin | Felszívódó | Magus 200 SC | 0,5 - 0,7 l/ha | 14 | sárga |
| Propargit | Gáz | Omite 30 W | 5,0 - 6,0 kg/ha | 10 | zöld |
| Piridaben | Kontakt | Sanmite 20 WP | 0,5 - 0,75 kg/ha | 7 | sárga |
| zöld | Rezisztencia veszélye nélkül általánosan használható az integrált védelemben | ||||
| sárga | Korlátozások mellett használható az integrált védelemben | ||||
| piros | Csak a növény- és talajvédelmi szolgálat írásos javaslatára használható az integrált védelemben | ||||