A kártevő neve: Almamoly - Cydia pomonella Linnaeus
Gazdanövény: alma, körte, birs, dió
Terjedése,
fontossága:
Kártétele üzemi és házi-kerti gyümölcsösökben gyakran meglepetésszerű
súlyos károkhoz vezet. Fejlett hernyóként telel át a fatörzs kéregrepedéseiben,
illetve más védett helyen. Tavasszal a hosszú ideig tartó bábozódási
folyamat végén az első lepkék április vége felé jelennek meg először,
vidékenként és évenként változóan. Évente általában 2 nemzedéke van,
tömeges rajzása május közepétől június végéig tart. A két nemzedék gyakran
összeolvad. Ennek az a magyarázata, hogy a rajzások hosszú időtartamúak,
illetve az időjárás tovább befolyásolhatja a rajzás intenzitását. Nem
ritka, hogy az almamoly imágói április második felétől akár szeptember
végéig is folyamatosan, rajzás csúcs nélkül képesek rajzani.
Az almamoly imágó 9-12 mm hosszú lepke. Szárnyainak fesztávolsága 20
mm, elülső szárnyai kékes-szürke alapon barnán tarkított, csúcsukon
feltűnő bronzos fényű "tükörfolt" látható. A hátulsó szárnyak
halvány barnás-szürkék.
A kifejlődött lárva 15-18mm nagyságú, hátán vöröses, hasán sárgás-fehér
színű hernyó.
A lepkék nappal rejtekhelyen tartózkodnak, repülésük alkony körül kezdődik.
Párosodás után a nőstények mintegy 150-250 db tojását a gyümölcsfa leveleire,
illetve a kis dió nagyságú gyümölcsökre rakja.
Az egy-két hét alatt kikelő hernyók rövid időt töltve a növény felületén,
befurakodásra alkalmas helyet keresnek a kis zöld almák felületén. Az
első vedlés a héj közelében, a második vedlés útban a magház felé történik.
A magházba érve a magokat pusztítja, újabb vedlés után kivezető járatot
rág magának. Ürülékét ezen a nyíláson át is eltávolíthatja, majd maga
is ezen távozik, hogy esetleg újabb gyümölcsöt keressen, vagy alkalmas
helyet találva bebábozódhasson.
A fejlődésmenetet az alábbi ábra mutatja be.
Kártétel
tünetei
Kárképe általánosan ismert, dió nagyságú gyümölcsön a hernyó behatolási
helyén apró sérülést találunk, amely környékén gyakran felgyülemlik
a hernyó ürüléke is. A berágás körüli növedékben a felgyülemlő hernyóürülék
nem ritkán az összeérő gyümölcsök között található. A korai fertőzött
gyümölcsök deformálódhatnak, lehullanak, apróbbak maradnak. A befurakodási
hely sérülései utat nyithatnak egy parazita gombák (pl: monília) rothasztó
tevékenységének is.
Késői
gyümölcs fertőződés esetén a leszüretelt és tárolt terméssel együtt
a fogyasztó asztalára is kerülhetnek az almamoly lárvái.
A kártevő rendszeresen károsíthat körtén, szilván és dión is.
Életciklus:
3-150
tojást rak le füzérekben a levelekre vagy a gyümölcsre. A kifejlődött
lárvák a fák repedéséiben telelnek át. Az első imagók májusban elején
rajzanak ki, de elhúzódhat június végéig is. A két nemzedék rajzása
gyakran fedi egymást. A második nemzedék nagyobb kárt okoz, mint az
első.
Védekezés:
Az almamoly elleni védekezés a programszerű növényvédelem fontos része.
Az esetleges agrotechnikai védekezés mellett, amely a faápolás során
a kéregrepedésekben telelő lárvák egy részének elpusztításából áll,
fontos a kémiai beavatkozás is, felszívódó, kitinszintézis-gátló és
gyors hatású piretroidokkal. A védekezés irányulhat a rajzó lepkékre,
a tojásokra és a kikelő lárvákra egyaránt. A hímek rajzásának pontos
megfigyelésére célszerű szexferomon csapdát használni. (Csapdánként,
hetente 5-8 db hím figyelmeztető lehet a rajzás szempontjából.)
A lepkék és a tojások ellen a kritikus egyedszám észlelése után egy
héten belül, a lárvák ellen az észlelést követően 10-14 napon belül
célszerű a vegyszeres védekezés. A rendelkezésre álló készítmények száma
nagy. A különböző hatásmechanizmusú és hatástartamú készítmények használatát
a kártevő fejlődési fázisaihoz kell igazítani. A rajzó lepkéket piretroidok
(Alfamrin) és gázosodó készítmények (Diklórfosz) pusztítják.
A tojásból való lárvakezelést, illetve a már kikelt fiatal lárvákat
főleg a kitinszintézist gátló inszekticidek (Fenoxikarb) pusztítják.
Lárvák ellen is eredményesen használhatók a már korábban említett piretroidok,
és emellett a szerves foszforsav észterek használata is fontos eleme
lehet a védekezési technológiának.
A szerrotációba bevonható még a Benszutap, az Etonfenpox és a Bacillus
Thuringiensis hatóanyagú készítmények is. Az almamoly természetes ellenségeként
két fémfürkész érdemel említést, a tojásparazita Trichogramma Cacoeciae
és a lárvákon élő Dibrachys Cavus, az integrált növényvédelmi technológia
részeként. Az egyre jobban terjedő környezetkímélő technológiákban mind
nagyobb szerepet kapnak a Juvenil hormon-analóg, Bacillus Thuringiensis
és kitinszintézis-gátló készítmények.
Vegyszeres védekezésre az alábbi növényvédelmi készítmények használhatók:
|
Almamoly
(Cydia pomonella Linnaeus)
|
|||||
| A hatóanyag neve | Hatásmód | A termék neve | Kijuttatandó mennyiség | Élelmezés egészségügyi várakozási idő | IPM
Integrált besorolás |
| Triflumuron | Kontakt | Alsystin | 0,4 - 0,5 kg/ha | 35 | zöld |
| Bacilus Thuringiensis | Kontakt | Bactucid P. | 0,5 - 1,0 kg/ha | 1 | zöld |
| Diazinon | Felszívódó | Basudin 600 EW | 1,5 l/ha | 10 | sárga |
| Dimetoát | Felszívódó | BI 58 EC | 0,8 - 1,0 l/ha | 7 | piros |
| Tiakloprid | Felszívódó | Calypso 480 SC | 0,24 - 0,45 l/ha | 14 | - |
| Permetrin + Tetra Metrin + PBO | Kontakt | Chinetrin 25 EC | 0,3 - 0,5 l/ha | 4 | piros |
| Alfametrin | Kontakt | Fendona 10 EC | 0,12 l/ha | 7 | piros |
| Béta-Ciflutrin | Kontakt | Bulldock 25 EC | 0,3 - 0,5 l/ha | 7 | piros |
| Béta-Cipermetrin | Kontakt | Chinmix 5 SC (ME) | 0,25 l/ha | 7 | piros |
| Cipermetrin | Kontakt | Ripcord 20 EC | 0,2 - 0,3 l/ha | 10 | piros |
| Lambda-Cihalotrin + | Kontakt | Judo | 1,0 - 1,2 kg/ha | 10 | piros |
| Diklórfosz | Gáz | Unifosz 50 EC | 1,0 l/ha | 5 | piros |
| Endoszulfán | Kontakt | Thiodan 35 EC | 1,2 - 2,0 l/ha | 30 | sárga |
| Foszalon | Mélyhatású | Zolone 35 EC | 1,75 l/ha | 21 | sárga |
| Metidation | Mélyhatású | Ultracid 40 WP 40 EC | 0,05 -0,1 % | 14 | piros |
| Fenoxikarb | Kontakt | Insegar | 0,3 - 0,6 kg/ha | 21 | zöld |
| Diflubenzuron | Kontakt | Dimilin 25 WP | 0,05 - 1,0 % | 14 | zöld |
| Flufenoxuron | Kontakt | Cascade 5 EC | 1,0 - 1,5 l/ha | 30 | zöld |
| Teflubenzuron | Kontakt | Nomolt 15 SC | 0,5 - 0,75 l/ha | 14 | zöld |
| Bacillus Thuringiensis | Kontakt | Dipel | 1,5 - 2,0 kg/ha | - | zöld |
| zöld | Rezisztencia veszélye nélkül általánosan használható az integrált védelemben | ||||
| sárga | Korlátozások mellett használható az integrált védelemben | ||||
| piros | Csak a növény- és talajvédelmi szolgálat írásos javaslatára használható az integrált védelemben | ||||
