A kórokozó neve: Almafa lisztharmat- Phodoshpera leucotricha (Ell. et Ev.)

Változata: Phodoshpera leucotricha (Ell. et Ev.) Salm.

Előfordulása: alma, körte, birs, naspolya.

Betegség előfordulása, fontossága:
Almásaink egyik igen gyakori, úgyszólván állandó betegsége. Egyes fajtákon, fajtakörökön (Pl: Jonathan) nagyobb mértékben elszaporodó kórokozó. A lisztharmat az egész vegetációs időszakban folyamatosan veszélyezteti a fiatal zöld növényi részeket. A fiatal leveleken, hajtásokon, termőalapokon az epifita gombafonalak és termőtestek fehér lisztszerű bevonatot képezve a felületen fejlődnek és fertőznek (szekunder infekció). A kórokozó micéliuma a rügyekben telel át. Enyhébb teleken esetenként a vesszők felületén is áttelelő micéliumot találunk. A konídiumok képződése tavasszal már a virágzás előtt megkezdődik, tehát a fakadó rügyekkel együtt a gomba is fejlődik (primer infekcíó). A lisztharmat a meleg, száraz vidékeken és évjáratokban, a homokos, száraz talajokon a leggyakoribb.

Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:

Rügyfakadás után a fertőzött rügyekből fakadó hajtások rövid ízközűek, a levelek keskenyek, kissé megvastagodottak, a gyors ütemben fejlődő micélium tömegétől fehérek lesznek. Az almafa lisztharmat egyik jellegzetes tünete a lombját veszített, fehéres-szürke ún. "gyertyás hajtás". A fertőzött virágbimbók aprókká és deformáltakká válnak, később virágoznak, esetleg elpusztulnak.

Ha a terméskezdemények kocsánya is fertőződik, a fertőzés átterjed a gyümölcsre is, amely nyomán a bőrszövetben sejtbarnulás, majd parásodás indul meg, mely a növekedés során hálózatossá válik, felrepedezhet, deformálódhat.
Egyes fajták nagyon fogékonyak: pl. Jonathan és klónjai, Idared, Gioster, Jonagold stb.

Életciklus:
A gomba micéliummal telel át az alvó alma rügyekben. A micélium a fertőzött rügyekből indul ki, és a pirosbimbós állapot szoros füzérében spórákat hoz létre a levél felszínén. Ezek a spórák új levelekre és gyümölcsökre kerülnek, és elsődleges fertőzést okoznak. A meleg, nedves időjárás kedvez a liszthartmat fertőzésnek. A varasodástól és más egyéb almabetegségektől eltérően a lisztharmat nem igényel vizet (eső vagy harmat) a fetőzéshez. Másodlagos fertőzések alakulhatnak ki a nyár folyamán egészen a csúcsrügyek kialakulásáig.

Védekezés:
A védekezésnél a fajták egyedi ellenálló képessége, növekedési erélye, termőhelyi adottsága, aránytalan tápanyagellátottsága, szakszerű téli metszése meghatározó tényező lehet a fertőzés kialakulására. Kémiai úton a primer fertőzött hajtások gyógyítása a gyakorlatban lehetetlen. Vegyszeres védekezéssel csak az egészséges rügyekből fejlődő hajtások és terméskezdemények védelme lehetséges. Leghatásosabb módszer metszéskor a fertőzött vesszők és "rojtos" csúcsrügyek eltávolítása. Tavasszal az intenzív hajtásnövekedés végéig a szerves lisztharmatölő készítmények alkalmazásának gyakoriságát a fenológiai állapottól, az időjárási viszonyoktól, a kórokozó életmódjától, a fertőzés mértékétől kell függővé tenni.

Vegyszeres védekezésre az alábbi növényvédelmi készítmények használhatók:

Egyes technológiákban a még használatos Dinokap és kéntartalmú készítmények az integrált védekezésből a ragadozó atkák elleni mellékhatásuk miatt egyre inkább kimaradnak.