Közép-Európában a káposztaféléket a vegetációs időszak során végig lehet a szabadban termeszteni - március végétől október végéig vagy november elejéig. Néhány káposztafélét, például a kelbimbót, még a tél folyamán is kint lehet hagyni, majd betakarítani. A korai betakarítású palántákat általában előnevelik üvegházban. Ha későbbi időpontban akarjuk betakarítaniezeket a fajokat, közvetlenül a termőtalajba vessük a magokat, vagy a palántákat neveljük ágyásokban a szabadban. A palánták növekedése a körülményektől függően 4-8 hetet vehet igénybe. A jó palánta erőteljes és egészséges zöld, legalább három levéllel. A felnyúlt, hervadó vagy etiolált palánták rosszul fejlődnek, főként ősszel. Átültetés után a fiziológiásan elöregedett növények, melyeket megviselt a magas hőmérséklet és/vagy a nedvességhiány, túl korán feljesztik ehető részeiket, ráadásul rossz minőségben. A nitrogén megfelelő szintje a termelőtalajban nagyon fontos. A túl alacsony szint megviseli a növényeket, míg a túl magas szint a gyökérrendszer rossz fejlődését eredményezi, valamint a rothadás nagyobb valószínűségét. A palánták helyes szétültetése főként a legkorábbi ültetésnél fontos, ahol nagy a fagyveszély. A helyesen szétültetett növények rövid időre akár a -7° C-os hőmérsékletet is elviselik.

A káposztafélék jól növekednek olyan termőtalajon, amely jól elvezeti a vizet, és visszatartja a nedvességet. A könnyebb talaj jobban megfelel a korai termésű káposztaféléknek, míg a kötöttebb talaj a késői változatoknak előnyös. A kötött agyagos talaj és a könnyebb homokos talaj egyaránt javítható szerves anyag hozzáadásával. A káposztafélék számára a 6-6.5 pH érték a kedvező. A talaj mésztartalmának növelése a savas talajok pH értékét növeli. Ez megelőzésként fontos rothadás és a bunkós gyökérzet kialakulásának megelőzésében. A megfelelő öntözés tesz különbséget jó és rossz termés között. A zöldségek hetente 25-40 mm vizet igényelnek a növekedési időszakban, amihez eső, illetve öntözés útján jutnak hozzá. Mindig itassuk át teljesen a talajt, amikor öntözünk. Nincs értéke (vagy csak nagyon kevés) az enyhe öntözésnek, mely csak a talaj felszínét nedvesíti be. A nagyon homokos talajokat gyakrabban kell öntözni. A nedvesség hiánya megviseli a növényeket és ehető részeik rossz minőségűek lesznek. Például a karalábéban az edények szövetei fásodnak, ami nem igazán felel meg a fogyasztóknak. A trágyázás létfontosságú a jó ntermés és minőség szempontjából. A káposztaféléknek, különösen a karfiolnak és a brokkolinak az ehető részek kifejlődése előtt sok levelet kell hajtaniuk, egyébként nem lesznek jó minőségűek. Ehhez sok nitrogénre van szükség. A nitrogén egy részét állati trágya formájában pótolni lehet. A káposztaféléknek viszonylag nagy mennyiségű bórra van szükségük. Különös figyelmet kell fordítani azokra a talajokra, melyek mésztartalmát nemrégiben növelték. A karfiol és a brokkoli kifejezetten sok molibdént igényel. A káposztaféléket gyakran rövid vetésforgóval termesztik (néha évente váltakozik). Ebben az esetben a megfelelő trágyázás különösen fontos. A karfiolt fehéríteni kell ahhoz, hogy a fej fehér maradjon. A fehérítéshez a leveleket kötözzük fel a fej köré, amikor a karfiol kis rózsája 5 cm átmérőjű. Néhány feldolgozásra termesztett változat önmagától fehéredik ki. Ezek nem annyira fehérek, hogy frissként eladhatók legyenek, de a kötözés munkáját megspórolhatjuk.

Fitopatológiai szempontból fontos, hogy az összes káposztafélét ugyanazok a kórokozók fertőzhetik meg és ugyanazok a kártevők károsíthatják, még akkor is, ha a különböző fajok bizonyos kártevőkre és kórokozókra való fogékonysága különböző lehet. Betakarítás után minden termőterületet alá kell szántani, hogy megakadályozzuk a kártevők és betegségek terjedését. Ha viszont bunkós gyökeresedés jelenik meg a termőföldön, a fertőzött gyökereket el kell távolítani és tanácsos elégetni.