Kórokozó: Pseudoperonospora cubensis
Gazdanövény:
A dinnyét és az uborkát fertőzi, az utóbbit súlyosabban.
Elterjedés
és fontosság:
A peronoszpóra elterjedt betegség Európában. A múlt század nyolcvanas
éveinek közepétől ez a legnagyobb kárt okozó betegség a Cseh Köztársaságban.
Kedvező körülmények között, illetve korai fertőzés esetén a fertőzés
az egész termést tönkreteheti.
Tünetek és összetéveszthető betegségek:
Az
első tünetek sárga, szögletes, erek által határolt foltok formájában
jelennek meg a levélen.
Finom,
szürke vagy fekete színű konídiumtartók fejlődnek ki a foltok alsó felén,
kedvező körülmények között (nedvesség). Később a foltok száma nő, majd
ezek elhalnak.
Amikor
körülbelül a levél területének felét érinti az elváltozás, az egész
levél elhal, és a szélei felpöndörödnek. A súlyos levélpusztulás nagyban
csökkenti a termést. A fertőzés nem terjed ki a legfiatalabb levelekre
(mielőtt a levélzet legalább felét érinti), a szárakra, a levélnyélre
és a termésre. Alkalmanként a korai tüneteket könnyen össze lehet téveszteni
a mozaikvírus tüneteivel, de az utóbbi esetében a sárga foltok nem csupán
az erek között helyezkednek el, és a szürke vagy fekete réteg nem jelenik
meg a foltok alsó felén. Ráadásul a mozaikvírus a legfiatalabb leveleken
is megjelenik.
A
betegség lefolyása:
A gomba a Mediterrán medencében a nemesített és a gyomnövény Cucurbitaceous
fajokon egyaránt áttelel. Nyaranta a fertőzést fokozatosan terjeszti
a szél és egyéb légörvények északnyugati irányban. Az elsődlegesen megfertőzött
levelek fertőzőanyag-forrásként szolgálnak a szomszédos levelek, illetve
növények számára. Egy adott ültetésen belül a spórák szél, vízcseppek
vagy emelőműves öntözés útján terjednek. A betegség terjedését elősegíti
a nedves és viszonylag meleg időjárás. Víz jelenléte a leveleken nélkülözhetetlen
a fertőzés kialakulásához. Az ehhez szükséges optimális hőmérséklet
18-23 °C. Ilyen körülmények között az életciklus csupán 3-4 nap,
és a védelem nélküli növények néhány nap alatt teljesen elpusztulhatnak.
A gomba még a viszonylag magas, akár 30 °C-os hőmérsékletet is jól
tűri anélkül, hogy életképessége károsodna.
Védekezés:
Egyik védekezési mód sem garantál 100%-os sikert, de kombináltan csökkentik
a veszteségeket:
- ellenálló fajták
- korai vetés
- ha lehetséges, kerüljük az esőztetős öntözést, vagy legalább a korai
reggeli és esti öntözést (megnyújtja a nedves időszakot)
- gombaölő szerek gyakori használata, ha az időjárás kedvező a betegség
terjedése szempontjából.
| Hatóanyag | Gombaölőszer | Dózis/ha, koncentráció | Betakarítás előtti utolsó alkalmazás (napok) |
| dimethomorf + mancozeb | Acrobat MZ | 2,5 kg 0,25 % |
7 |
| fosetyl-Al | Aliette | 0,2 % | 3 |
| chlorothalonil | Bravo 500 | 2,5 l | 3 |
| cymoxanil + oxychlorid-Cu | Curzate R | 3 kg 0,3 % |
3 |
| mancozeb | Dithane DG, Dithane M45 | 0,3% | 8 |
| hydroxid-Cu | Champion WP 50 | 5 kg | 3 |
| propamocarb | Previcur 607 SL | 4 l | 3 |
| metalaxyl-M + mancozeb | Ridomil Gold MZ 68 WP | 2,5 kg 0,25 % |
3 |
| metalaxyl-M + oxychlorid-Cu | Ridomil Gold Plus 42,5 WP | 3,5 - 4 kg 0,35 - 0,4 % |
3 |
| Dimetomorf + réz | Fórum R | 2,5 kg |
A
réz mérgező lehet az uborka néhány változata számára.
Váltsunk gombaölő szert a szezon alatt, ezzel megelőzhető a kórokozó
ellenálló populációjának kialakulása.