Fontosabb fajok: Kukorica barkó ( Tanymecus dilaticollis )
Esetlegesen társult fajok: Fekete barkó ( Psalidium maxillosum )
Répabarkók ( Cleonus spp. )
Hegyesfarú barkó ( Tanynmecus palliatus )
Vincellér bogarak ( Otyorrhynchus spp. )

A csíranövényekre ezek a nagytestű, nagy étvágyú bogarak, amelyek esetleg, mint pl. a fekete barkó, még hűvös időben is aktívak, nagy veszélyt jelentenek. E károsítók közül hazai körülményeink között messze a kukorica barkó a leggyakoribb. A fekete barkó ritka, szélsőségesen polifág, de bárhol megjelenhet. A répabarkók és vincellérbogarak inkább a kétszikűeket kedvelik, a kukoricát csak próbaképp kóstolgatják. Nagylétszámú kártevő populáció esetén viszont ez is nagy kártétellel járhat.

Tápnövény:
A legveszedelmesebb faj, a kukorica barkó csak a kukoricán táplálkozik, más növényekre veszélytelen.

Előfordulása és jelentősége:
A kukoricabarkó alapvetően a laza, könnyen felmelegedő talajok kártevője. Emiatt Dél, Kelet és Közép Európában van otthon igazán és okoz jelentékeny károkat. A hűvös, csapadékos, nehéz talajú vidékeket kerüli. A kukoricabarkó, akárcsak a többi gyalogorrmányos a fiatal csíranövényeket támadja meg,
Egyedenként számos növény teljes elpusztítását okozva. Ez a gyalogorrmányosok kártételének legnagyobb veszélye. A növényállomány nem képes pótolni a kiirtott egyedeket, termésveszteség következik be és gyomirtási problémák is felléphetnek. Esetenként a növény ki sen kel, mert már a rögök között, a csírát elrágják a kártevők. Ez utóbbi főleg a hidegben is aktív fekete barkóra jellemző.
Száraz májusi időjárás esetén a csíranövények növekedése leállhat, ilyenkor a gyalogorrmányosok kártétele a többszörösére nőhet. A veszély annál nagyobb, minél tovább van ( időbeli ) lehetőségük a kártevőknek minél kisebb növényekkel találkozni.

Tünetek:
A legsúlyosabb, mindamellett leg ravaszabb tünet az, amikor a csíranövény a kártevők rágása nyomán ki sem bújik a talajból. Ha ilyenkor a termelő csak vár a kelésre, nagy meglepetés és még nagyobb kár érheti, esetleg vetheti újra az egész táblát. Erre a kártételre a fekete barkó hajlamosabb, de száraz tavaszon a kukoricabarkó is csinálhat ilyet. Leggyakoribb tünete a gyalogorrmányosok jelenlétének a növények leveleinek szabálytalan, nagyfokú lerágása. A leveleit teljesen elvesztő csíranövény is jó eséllyel elpusztulhat. A kártétel gyakorta foltszerű, vagy a tábla széléről kiinduló frontvonal mentén következik be.

A kártevő leírása:
A kukoricabarkó általában 1 cm hosszú, szürkés, talajszínű, domború hátú bogár.
Fontos jellemzője a szármyfedőkön hosszában végigfutó sűrű, de igen sekély vályatok sora, valamint az előtor kétoldali befűződése. Tipikus orrmányosbogár, csápjai meglehetősen rövidek. A lárvák csontszínűek, 2 - 7 mm hosszúak, sötétbarna, de rendkívül kicsi fejtokkal. A fekete barkó sokkalta ritkább, picivel nagyobb nála, fényes fekete, hamegfogjuk, aktívan védekezik, harap. Innen ered régi, népi neve is: harapós bogár.

Életmód:
Mindegyik gyalogorrmányos ivarilag éretlen, még érési táplálkozást igénylő imágó alakjában vészeli át a telet. Az ivarilag éretlen és ahosszú tél után nagyon is éhes bogarak táplálkozása a még kicsinyke növényeken okozza a nagy károkat. Száraz tavaszon, illetve minden olyan esetben, amikor a tápnövény növekedése lelassul, vagy leáll, a kár mértéke számottevően megnövekszik. Nedves tavaszon, amikor a kukorica gyorsan növekszik, szinte kinől a károsítók foga alól, a kártétel kisebb lesz, teljes növénypusztulás helyett inkább csak levélrágás jelentkezik.
Ez után a kártétel után a bogarak párosodnak ( a fekete barkónál a hím egyedek rendkívül ritkák ! ), majd tojásrakás céljából visszahúzódnak a talajba. Tojásrakásuk során nem hatolnak túl mélyre. A tojásokat egyesével helyezik el a gyökerek mellé. A lárvák kb 7 - 10 nap múlva kelnek ki, később a gyökereken táplálkoznak, de ezzel érzékelhető mértékű kártételt már nem okoznak. Nyár végén a lárvák elhagyják a gyökereket, bebábozódnak. Ősszel kikelnek ugyan a bogarak, de már nem jönnek elő a talajból. Mindegyik gyalogorrmányos ilyen módon él, kivéve a fekete barkót. Itt annyi a különbség, hogy a lárvaállapot 1 évvel meghosszabbodik ( 2 éves fejlődésű ), valamint a kifejlett imágó is képes 1 évnél tovább élni.

Védekezés:
A vetésváltásos kukorica termesztés, illetve a kukoricaföldek minél jobb izolálása az előző évi tábláktól már önmagában is számottevően csökkentheti a károsítók egyedszámát. Ez sok esetben már elegendő a kártételnek a gazdaságos szint alá csökkentéséhez.
A gyalogorrmányosok ellen nincsenek rezisztens fajták. Még a transzgénikus úton előállítható, ún. BT kukoricák sem igazán védettek ez ellen a kártevő csoport ellen. A nagy károsító népességnél, ha csak néhány bogár néhányat harap a kis csíranövényből, az a növény pusztulásához már elegendő, ugyanakkor alig lenne hatással az elfogyasztott BT endotoxin magára a kártevőre.
A vegyszeres védekezés állománypermetezéssel, felszívódó talajfertőtlenítő szerek, vagy csávázószerek alkalmazásával szintén hatásos, ráadásul sok esetben az egyetlen védekezési lehetőség, de a védekezés helyes időpontjának megválasztása ( permetezésnél ( nagyon lényeges.
Hideg időjárás esetén a szerves foszforsavészter hatóanyagú szerek hatásának csökkenésével lehet számolni. Mivel a kukorica ilyenkor még kis levél felületű, levelei függőleges állásúak, ajánlatos finom porlasztással és nedvesítőszer használatával elvégezni a permetezést. Kontakt szereknél a hatás gyors csökkenése következhet be meleg, csapadékos időjárás esetén részben a lemosódás miatt, részben pedig azért, mert a legfiatalabb levelek a permetezés idején még ki sem voltak fejlődve, tehát a szerből sem kaphattak.

Nem szabad megvárni, hogy a bogarak már számottevő kártételt okozzanak, az első rágott levelek észlelése esetén haladéktalanul védekezni kell. Fontos a növényállomány rendszeres figyelése, a bogarak szignalizációja. A kései védekezés ugyan éppoly hatásos, mint az időben elvégzett, de csak amolyan vérbosszú jellegű, mivel a már bekövetkezett kártételt nem tudja megakadályozni.

A hatásos inszekticidek a következők: