Kórokozó:
Burgonya levélsodró vírus ( Akronim név: PLRV )
Ez a vírus ritkán irtja ki olyan látványosan a növényeket, mint pl.
az Y vírus, de nagy terméscsökkenést okoz és részben felelős a burgonya
leromlásáért a szaporítás során.
Tápnövény:
Minden, a burgonyafélék családjába tartozó gyom-, dísz- és haszonnövény,
de legfőképp a burgonya.
A betegség előfordulása, fontossága: A kórokozó nemcsak az EU területén, hanem valamennyi európai államban, sőt a környező területeken (Földközi-tenger medencéje) előfordul. A levélsodró vírus rendkívül nagy termésveszteséget képes okozni, a beteg tövek kevés, apró gumót kötnek, ugyanakkor nem okoz olyan durva pusztítást a növényállományban, mint pl. az Y vírus. Részben ez a vírus is felelős a burgonya vírusos leromlásáért és egyes fajtáknak a köztermesztésből való kiszorulásáért.
Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
A
burgonya levélsodró vírusa, ahogy az a nevéből is következik, a növények
levélzetén nagyon jól látható, erőteljes, hosszirányú, felfelé történő
levélszél-felcsavarodást okoz, az egyes levélkék csónak alakúak lesznek,
meredeken felállóa, amely tulajdonság még alapvetően felálló levélszerkezetű
fajtáknál is jól szembeötlő.
A
fertőzött növények alacsonyabbak az egészségeseknél, esetenként egészen
törpék maradnak, leveleik merevek, könnyen törnek, az egész növény sárgás,
etiolált színű, még az antociános, lilás lombszínezetű fajták ( Dura,
Symphonia ) is. Néhány fajta, mint pl. a Roko esetében ez a sárgulás
rendkívül erőteljes. A levélsodródás fertőzött gumóból kiinduló megbetegedésnél
általában alulról indul, a tenyészidő alatt bekövetkezett fertőzések
hatása viszont először a csúcsi leveleken jelentkezik. A szárat keresztben
átvágva kisebb nekrózisok észlelhetők a héj alatt közvetlenül. Szélsőségesen
meleg, száraz nyarakon a fertőzött gumókban is keletkeznek ritkán elhalások
az edénnyalábrendszerben, amely egy kissé hasonlíthat a vasfoltosságra.
De ez a belső nekrózis mindig sugárirányú, csillag alakú, nagyon ritka
és más vírusok esetében is esetleg előfordulhat.
A burgonya levélzetének sodródását számos tényező okozhatja! A burgonya
sztollbur fitoplazmás betegsége, egyes fajtákon az Y vírus jelenléte,
a gyökérzet károsodása valamely gombás betegség (Fuzárium, Rizoktónia,
Kolletotrichum) által, vagy csak az aszály önmagában gyakorta okoz kisebb-nagyobb
mértékű levélsodródást, de ez az Y vírus kivételével ( ahol a levéltünetekből
a kórokozó egyértelműen azonosítható ) minden esetben hervadással jár
együtt.
Ez
a hervadás és levélsodródás mindamellett egy erőteljes gyökérgubacs
fonálféreg kártételt is jelezhet. A mereven felálló, törékenyebb levelek,
a levelek széleinek csónak alakú felfelé sodródása és a növények sápadtabb,
sárgás színe együttesen bizonyító erejű a levélsodró vírus esetében.
E három tünet együttes észlelése esetén biztos, hogy a levélsodró
vírus károsításával állunk szemben. A burgonya levélsodró vírusa
gyakorta más vírusokkal (Y és mozaik vírusok) együtt fordul elő, ekkor
a tünetek gyakorta kevertek, vagy az Y vírusnál már leírt, a növény
gyors halálát okozó komplex vírusfertőzés alakul ki.
A
kórokozó életmódja:
A burgonya levélsodró vírusa a fertőzött vetőburgonyában, az áttelelő
árvaburgonyában és a fertőzött évelő burgonyaféle gyomnövények áttelelő
szerveiben telel át. A vírusvektor rovarok áttelelő alakjai, a levéltetű
tojások nem fertőzöttek. A levélsodró vírus perzisztens, vagyis a vektor
szervezetekben ( ugyanazok a levéltetvek, mint az Y vírus esetében )
huzamosabb ideig fenn tud maradni, ugyanakkor a vírus bejuttatása a
gazdanövénybe sokkalta hosszabb ideig tart, mint a nem perzisztens vírusok
esetében. A vírus bejutva a levéltetűbe az állat szervezetében raktározódik,
egyes mirigyeiben feldúsul (nyálmirigyek), és a rovar a fertőzőképességét
élete végéig ( ez szerencsére csak néhány hét ) megtartja. A levélsodró
vírus ugyanakkor nem propagatív vírus, vagyis a fertőzött vektor szervezet
a vírust utódaiba már nem juttatja át, a fertőzött levéltetvek utódnemzedéke
a vírustól már mentes lesz. A fertőzött, áttelelt növények, valamint
a fertőzött vetőgumó a fertőzési forrás, amelyből a vektorok, főleg
a zöld őszibarack levéltetű segítségével a fertőzés továbbterjed.
Védekezés:
A burgonya levélsodró vírusa elleni védekezés genetikai ( fajta ), agrotechnikai
és kémiai elemekre alapul.Jelenleg ( még ) nincs olyan köztermesztésben
lévő burgonyafajta, amely teljes mértékben rezisztens ( más szóval immunis
) lenne a burgonya levélsodró vírusával szemben. Ugyanakkor sok olyan
fajta található a hazai fajtalistán is, amelyek rendkívül jó rezisztenciával
rendelkeznek ( Santé, Lilla, Hópehely, White Lady ), évről évre, még
többszörös utántermesztés esetén is csak nagyon kis százalékban fertőződnek
a kórokozóval. Az ilyen rezisztens fajták termesztése a legolcsóbb és
leghatásosabb védekezési módszer. Az államilag ellenőrzött, fémzárolt
szaporítóanyag használata szintén hatásos, nem túl drága módszer. Ezek
a vetőgumótételek az állami szabványban rögzített igen alacsony hatérértéknél
államilag szavatoltan kisebb vírusfertőzöttséget hordoznak. A vetőgumó
termesztésben a gondos, jó izoláció szintén hatásos lehet. A negy távolság
a vetőgumót termesztő tábla és az étkezési, vagy más célú áruburgonyák
táblái, de különösen a gyakorta sokszoros utántermesztésű, nagyon fertőzött
vetőgumót használó kiskertektől, illetve más burgonyaféle növény tábláitól
a vírus fellépésének idejét jelentősen késleltetheti és a terjedés sebességét
is lassítja. Célszerű ugyanilyen okok miatt gondot fordítani az évelő,
burgonyaféle gyomokra is, minél kevesebb van belőlük burgonyatáblánk
közelében, annál kisebb a veszélye a korai fertőzés kialakulásának.
A kémiai ( növényvédőszeres ) védekezés a burgonya levélsodró vírusa
ellen ugyanakkor eléggé hatásos, ellentétben pl. az Y vírussal. A levélsodró
vírus perzisztens, a vírus bejuttatása a gazdanövénybe eléggé hosszú,
időigényes folyamat, sokkal tovább tart, mint a rovarölő hatású csávázószerek
és állománypermetezésre használt készítmények hatáskifejtéséhez szükséges
idő. Ezek a készítmények még szívogatás közben megölik a vektor levéltetveket,
még mielőtt a vírussal megfertőznék a burgonya növényt.A csávázásra,
illetve állománypermetezésre használható inszekticideket a levéltetveknél
közöljük külön táblázat formájában.