Kártevő neve:
Hoplocampa minuta
A Hoplocampa flava (Sárga szilvadarázs) ritkán okoz kárt, mivel elszórtan
megjelenő kártevő.
Tápnövény:
szilva, kajszibarack, kökény.
A kártevő előfordulása,
fontossága:
A szilvadarázs az egyik legfontosabb kártevő a szilvatermelésben. Mérsékelt
éghajlaton különösen elterjedt. A száraz, meleg időjárás kedvez a szaporodásának.
Az általa okozott kár az adott évtől függ, illetve a termőterület rendszeres
vagy alkalmankénti kezelésétől.
Tünetek:
A mogyoró nagyságú szilvákon okoz kárt, ahol egy kisebb rést lehet felfedezni.
Ez a hely, ahol a lárva behatol a termésbe. A lárva megrágja az apró
gyümölcs belsejét, és az üreget ürülékszemcsékkel tölti ki. A szétnyomott
lárvának és a károsodott gyümölcsnek jellegzetes poloskaszaga van. A
fertőzött és lehullott szilván egy nagyobb rés mutatja azt a helyet,
ahol a lárva elhagyta a gyümölcsöt. Egy lárva 4-5 gyümölcsöt is károsíthat
teljes kifejlődése során.
A kártevő életmódja:
A
kártevőnek évente egy generációja van. Lárva állapotban telel át a talajban.
Tavasszal bebábozódik, majd 2-3 hetes nyugalmi állapot után imágóvá
alakul át. A hőmérséklettől függően a rajzás általában a szilvavirágzás
előtt megkezdődik, és 15-25 napig tart. 12°C felett kezdődik el a tojások
lerakása. A rovar a tojásokat a csészelevél-karéjokba rakja le. Az embrionális
fejlődés 6-10 napig tart, míg a lárvák teljes kifejlődése további 14
napot vesz igénybe. A kifejlett lárvák a talajra vetik magukat, vagy
lehullanak a gyümölccsel együtt. Napsütésben azonnal kimásznak a gyümölcsből
(egyébként ez csak1-2 nap elteltével következik be), és felkészülnek
a bebábozódásra. A lárvák egy része diapauza állapotban maradhat, és
csak a következő évben alakulnak át imágókká. A fekete imágók 4-5 mm
hosszúságúak, a lábaik pedig sárgásak. A kifejlett lárva 8-10 mm hosszú,
a feje sárga.
A poloskaszagú (fekete) szilvadarázs fejlődésmenete:
Védekezés:
Egy lehetséges agrotechnikai módszer, ha minden évben összegyűjtjük
a lehullott fertőzött gyümölcsöket, de ezt csak házi kertekben lehet
véghez vinni. A növényvédőszeres kezelés legkorábbi lehetséges időpontja
a sziromhullást követő időszak.
|
A
hatóanyag neve
|
Hatásmód
|
A
termék neve
|
Kijuttatandó
mennyiség
|
Élelmezés-
egészségügyi várakozási idő
|
IPM
Integrált besorolás |
| Béta-ciflutrin | kontakt | Bulldock 25 EC | 0,6 l/ha |
7
|
Piros |
| Béta-ciflutrin Oxidemeton-metil |
kontakt felszívódó |
Enduro 258 EC | 0,8 l/ha |
28
|
Piros |
| Dimetoát | felszívódó | Rogor L-40 EC | 0,075-0,1 % |
14
|
Piros |
| Dimetoát | felszívódó | BI 58 EC | 0,8-1,0 l/ha |
14
|
Piros |
| Dimetoát | felszívódó | Sinoratox 40 EC | 0,8-1,0 l/ha |
7
|
Piros |
| Malation | felszívódó | Fyfanon 50 EC | 1,5 l/ha |
10
|
Sárga |
| Zöld | Rezisztencia veszélye nélkül általánosan használható az integrált védelemben | ||||
| Sárga | Korlátozások mellett használható az integrált védelemben | ||||
| Piros | Csak a növény- és talajvédelmi szolgálat írásos javaslatára használható az integrált védelemben | ||||