Kórokozó: Blumiella jaapii
Tápnövény: meggy, cseresznye, szilva, mahaleb cseresznye, mandula, kajszibarack
A betegség előfordulása, fontossága:
A
meggy és a cseresznye gyakori és jelentős betegsége. A fertőzés szinte
minden országban előfordul, ahol ezt a két gyümölcsöt nagyobb mennyiségben
termelik. A kórokozó a faiskolák állományában okozza a legnagyobb kárt,
de komoly problémákat okozhat a termő ültetvények esetében is egy esős
tavasz után. Egy járványszerű fertőzés korai lombhullást, észrevehetően
csökkenő hajtás-és termőrügy növekedést, valamint növekvő fagyérzékenységet
okoz.
Tünetek, összetéveszthető betegségek, elváltozások:
Apró,
kör alakú vagy szögletes, 1-3 mm átmérőjű bordó foltok jelennek meg
a levél színén. A foltok először elszórtan jelentkeznek, de később összeolvadnak,
és a levél nagy felületét beborítják. Sárgásfehér, enyhén kiemelkedő
konídiumtelepek, acervuluszok fejlődnek a levél fonákán.
A fertőzés első jele az először a korona alsó, majd felső részében megfigyelhető
levél elszíneződés. A klorotikus tüneteket jelentős mértékű lombhullás
követi. Ha a terméskocsány is fertőződik, a termés is károsodhat. A
termések elszáradnak és összezsugorodnak.
A kórokozó életmódja:
A kórokozó szaprofita formában telel át a sztómákban, melyek a lehullott
levelek fonáki felületén helyezkednek el. Tavasszal az acervuluszok
és a konídiumokat termelő apotéciumok jelennek meg a levél felszíne
felett. A szétszóródó konídiumok és aszkospórák aktiválódnak a kedvező
hőmérséklet és nedvesség hatására. Az elsődleges fertőzés lappangási
időszaka 1-2 hét, ezután a már említett jellegzetes tünetek jelennek
meg. A konídiumok több generációja fejlődik ki a nyár folyamán, és további
fertőzéseket okoz.
Védekezés:
Lecsökkenthetjük az éves fertőző anyag mennyiségét, ha megsemmisítjük
vagy beforgatjuk a fertőzött lombot. Levélhulláskor vagy közvetlenül
ezután a kórokozót gyéríthetjük vegyszeres lombfertőtlenítéssel, de
ez a gyakorlatban még nem elég. A vegetációs időszak során, főként a
virágzás és a beérés közötti kritikus időszakban a gombaölő szerek rendszeres
használata ajánlott. Ha szükséges, ezt még betakarítás után is alkalmazni
lehet.
|
A
hatóanyag neve
|
Hatásmód
|
A
termék neve
|
Kijuttatandó
mennyiség
|
Élelmezés-
egészségügyi várakozási idő
|
IPM
Integrált besorolás |
| Réz | kontakt | Cuproxat FW | 4,0-5,0 l/ha |
21
|
Zöld |
| Kaptan | kontakt | Buvicid K | 1,5-4,5 kg/ha |
10
|
Zöld |
| Mankoceb | kontakt | Dithane M-45 | 2,0 kg/ha |
21
|
Sárga |
| Réz | kontakt | Kocide 2000 | 1,75-2 kg/ha |
21
|
Zöld |
| Benomil | felszívódó | Fundasol 50 WP | 0,7-2 kg/ha |
14
|
Piros |
| Prokloraz | felszívódó | Sporgon 50 WP | 0,6 kg/ha |
10
|
- |
| Tiofonat-metil | felszívódó | Topsim-M 70 WP | 0,6-1 kg/ha |
14
|
Piros |
| Prokloraz | felszívódó | Mirage 45 EC | 0,3-0,5 l/ha |
30
|
- |
| Benomil | felszívódó | Benazol 50 WP | 0,7-1,0 kg/ha |
14
|
Piros |
| Zöld | Rezisztencia veszélye nélkül általánosan használható az integrált védelemben | ||||
| Sárga | Korlátozások mellett használható az integrált védelemben | ||||
| Piros | Csak a növény- és talajvédelmi szolgálat írásos javaslatára használható az integrált védelemben | ||||