Kártevő neve:(Tetranychus urticae)
Gazdanövények:
A takácstka rendkívül polifág rovarkártevő, amely megfertőz dísznövényeket,
a komlót, néhány zöldségfélét, stb. A gazdanövényei között 65 családba
tartozó 291 növényfajt tartanak számon.
Előfordulás és
jelentőség:
A takácsatka nagyon fontos rovarkártevője a paradicsomnak, főleg melegházban.
Szabadföldi körülmények között is előfordulhat a Cseh Köztársaságban,
de nem okoz jelentős terméskiesést.
Tünetek:
Az első tünetek kis (1 mm vagy annál is kisebb), sárga, szögletes foltok
formájában jelentkeznek, a leveleken. A súlyosan fertőződött levelek
elsárgulnak, elhalnak, és nagyon vékony pókháló borítja a leveleket,
amely az atkákat védi. A súlyosan fertőződött egyedek elsatnyulnak,
és a virágok elszáradnak. Egyedszámának növekedését követően a kártétel
kiterjed a virágra és a termésre is.
A rovarkártevő leírása:
A
takács atka nagyon kicsi (0.4-0.6 mm hosszú), sárga, zöld vagy vöröses,
tojás alakú. Három pár (lárvák) vagy négy pár narancssárga lába van,
és hat sor pillaszőr van a hátán. A petéje nagyon kicsi, gömb alakú,
szalma színű és fényes. Mind a kifejlett felnőtt, mind a még kifejletlen
példányoknak vakarásra-reszelésre és szívásra alkalmas szájrészük van.
A rovarkártevő
életmódja:
Szabadföldi körülmények között nőstény szakaszban telel át. Melegházban
a takács atka folyamatosan fejlődik, áttelelés nélkül. Mindegyik életszakaszában
úgy okozza a károsodást, hogy a leveleket szívja az alsó oldalukról,
ahová a petéket is lerakja. Az életciklus meglehetősen bonyolult, mivel
7 szakaszból áll, amelyek közül csak néhány szakaszban képes a mozgásra.
Magas hőmérséklet (25-30 Celsius fok) esetén a petéből felnőtté válás
mindössze 8-10 napot vesz igénybe. Egy év alatt számos generáció fejlődik
ki (szabadföldön 7-9, melegházban több mint 20). A meleg, száraz időjárás
kedvez a populáció növekedésének.
Védekezés:
- atkaölő szerek alkalmazására szabadföldön általában nincs szükség.
Csak igazán indokolt esetben használjuk ezeket (súlyos fertőzés, meleg
és száraz időjárás, terjeszkedő populáció), különben az atkák természetes
ellenségeit (ragadozó atkák, ragadozó tripsz, apró kalóz bogarak).
Használható atkaölő szerek:
|
Hatóanyagok
|
Készítmény
neve
|
Dózis/ha,
koncentráció
|
Betakarítás
előtti utolsó alkalmazás (napok)
|
|
abamectine
|
Vertimec
1,8 EC
|
0,36
l;
0,06 % |
7
|
|
Növényi
olaj
|
Biola
|
30
l;
5 % |
0
|