Kórokozó szervezet: Blumeria (Erysiphe) graminis DC. f. sp. tritici

A betegségből származó legsúlyosabb veszteségeket általában a virágzás előtti vagy közbeni súlyos járvány okozza. A kora téli fertőzések is csökkenthetik a hozamot. A lisztharmat előfordulását növeli a túlzott nitrogéntartalom.

Gazdaszervezetek: Búza és festucoid fűfélék. A gomba jelentős mértékben függ az adott gazdanövénytől. Csakis a fertőzött búza szigetelendő el.

Előfordulás és jelentőség:

A lisztharmat világszerte jelen van a hűvös, nedves és mérsékelten száraz jellegű területeken, ahol gabonaféléket termesztenek. A lisztharmat biotróf életmódot folytató obligát ektoparazita, amely a leveleket támadja meg, ám a szárakat és fejeket is érintheti. A gomba elsősorban a gazdanövény felületén nő, és a gabonaféle növény élő zöldsejtjein táplálkozik. A spóratermelő gomba kicsi, fehér vagy szürke micéliumai a leginkább jellemzőek a növekedési idény elején az alsó levelek felső oldalán. A levél túloldalán lévő szövet halványzöldre vagy sárgára vált. Kárt okozhat a csökkentett fotószintetizálási képesség, amikor is a zöldfelületek elszíneződnek és a gazdanövénytől elveszi a nedvességet és a táplálékot a gombanövekedés.
A hozam akár 20%-kal vagy annál is többel csökkenhet.
A lisztharmattal fertőzött gabonafélék kevesebb tőhajtást és fejenként kevesebb szemet hoznak, a szemek pedig előfordulhat, hogy gyengén telnek meg. Az őszi búza nagyobb mértékben van kitéve ennek a betegségnek. A betegség súlyos mértékben csökkenti a hozamot, ha a zászló- és a felülről második levelet is eléri.

Tünetek és összetéveszthető betegségek:
A kórokozó az ősszel fertőzött leveleken telel át micéliumos alakban, de a fertőzésekben résztvesznek a termőtestekben kialakuló aszkospórák is. Tavasszal a bokrosodást és szárbaszökkenést követően az alsó leveleken tovább erősödik a fertőzés, illetve a levélhüvelyen egységes lisztharmatos bevonat alakul ki. A kórokozó az alsó levelekről fokozatosan átterjed a felső levélszintekre, súlyos esetben a kalászra. A kalászhányás körüli időszakban a lisztes bevonaton apró feketésbarna, gombostűfej nagyságú képződmények jellenek meg. Ezek a gomba ivaros úton képződött termőtestei, a kleisztotéciumok. A vegetációs időszakban a gomba az ivartalan úton képződő konídiumokkal (láncokban képződő oidium-típusú konídiumok) terjed, elsősorban az állományon belül.

Betegség lefolyása:
Fertőzés akkor következik be, ha egy széles spektrumon belül a hőmérséklet az optimális 15 °és 22 °C közötti, a relatív páratartalom pedig közelít a 100 százalékhoz. Amikor a búza gyorsan nő, a betegség fejlődése szempontjából a száraz, meleg nappalokkal váltakozó hűvös éjszakák jelentenek ideális körülményeket. A betegség elhatalmasodásának kedvez a fogékony fajta termesztése, túl korai vetés, egyoldalú N-műtrágyázás.

Védekezés:
A betegségre ellenálló fajták alkalmazása jelenti a lisztharmat elleni védekezés elsődleges módszerét. Számos, lisztharmattal szemben jó szántóföldi ellenállóságot mutató fajta található a fajtaszortimentben. A kórokozónak igen sok rassza ismeretes, amelynek gyors változása jelentős mértékben befolyásolhatja a fajták ellenállóképességét.
A nitrogéntrágyázási szintek és a vetési arányok fenntartása jelent olyan módszert, ami csökkenti a lisztharmat-járvány kitörésének súlyosságát.
A tiszta művelés és a vetésforgó is segíthet a betegség megelőzésében.

Ahol fennáll a súlyos terméskár veszélye, mint például a zászlólevelek és magfejek sérülése, a búzahozam megvédhető a gombaölő szerek időben történő alkalmazásával.

Ajánlott még a Quadris, Juwel, Alert és Folicur hatóanyag tartalmú szerek.