KALÁSZFÚZÁRIÓZIS

Kórokozó szervezet: Gibberella zeae (Schwein.) Petch és más Fusarium fajok

A betegség során nem találunk mikro-konidiumot és rendszerint klamidospórát sem. Míg a makrokonidium gyakorta előfordul a természetben, a termőtest is gyakori és fontos szerepe van a betegség lefolyásában.

Gazdaszervezetek: A G. zeae fontos kórokozó a gabonafélék (búza, kukorica, rizs) és az olyan fűfélék, mint például a zab és az árpa esetén.

Előfordulás és jelentőség: A G. zeae világszerte megtalálható, általában a melegebb éghajlatokon; a betegség jelentősége abban áll, hogy a fertőzött növények kevesebb gabonaszemet hoznak; a betakarítást megnehezíti és kevésbé hatékonnyá teszi a megdőlés, valamint maga a gabonaszem is közvetlenül fertőzött lehet.
Mi több, a betegség tönkreteszi a gyökérzetet, a koronát, valamint a növény más föld alatti részeit is. A fertőzések különösen szembetűnők a korona alatti csomóközön és a fedőlevélen, de a koronán és a gyökérzeten is megtalálható.

Tünetek és összetéveszthető betegségek:

A képen egy reszisztens és nem fogékony fajta látható fuzárium fertőzésselA betegség leginkább a már kibújt, éretlen fejen vehető észre, itt ugyanis egy vagy több kalászka, illetve az egész fej is korán kifehéredettnek tűnik. A kicsi, sötét termőtestek, valamint a felületi micélium és spórák tömegei láthatók rajta, különösen a beteg kalászkák alján.

 

 

Fúzárium megjelenése a kalászonA kifehéredetett kalászkák általában terméketlenek, zsugorodott, illetve kifakult magot tartalmaznak.
A búzafej fertőzései jellemzően a virágzás során következnek be a fertőzött növényi maradványokból kialakult szélfútta spórákon keresztül. A tünetek mintegy 2 héttel később válnak láthatóvá a fertőzött fejeken.
A viszonylag magas páratartalom, harmat, esőzés vagy öntözés miatti nyirkos és mérsékelt időjárás a virágzás során kritikus a fertőzés szempontjából.
A tünetek kezdetben halott, koraérett részeket jelentenek a gabonaféle fején. Súlyos fertőzések esetén akár az egész fej is korán érhet be, a szár pedig megbarnul közvetlenül a fej alatt. A fej érintett részeinek narancssárga vagy rózsaszínű elszíneződése is bekövetkezhet. A betakarítást követően a fertőzött magok megjelenése a zsugorodottól a krétafehéren (fusarium károsult magok) át egészen a tünetmentesig terjedhet a fertőzés időpontjának függvényében.

Betegség lefolyása:
A fertőzött szárak megdőlhetnek. A G. Zeae alapvetően az öregedő növények gyengültségi parazitája, azok öregedését gyorsítja fel. A kórokozó klamidospórák élnek tovább a talajban, illetve a fertőzött növény maradványaiban.
A konidiumon, illetve micéliumon képződött klamidospórák akár hónapokig is elélnek a talajban. Csírázás után gombafonalat termelnek, amelyek főként a koronagyökéren és a koronagyökér kibújása során szerzett sebeken keresztül fertőz. A kórokozó ezt követően megtámadja a csomóközi szöveteket.
Nyirkos téli időben a spórák kicsíráznak és megtámadják a kalász virágrészeit, pelyváit vagy egyéb részeit. A fertőzés virágzáskor a leggyakoribb.
A támadás gabonaszem-kitöltődéshez viszonyított időzítése kritikus. A korai támadás megzavarja a vízellátást a gabonaszem-kitöltődés során és súlyos veszteségeket okoz, miközben egy kései támadás még súlyosabb is lehet.
A kukoricán is él, azon képez ivaros termőtestet!

A kukoricán is él, azon képez ivaros termőtestet!

Védekezés:
A G. zeae a túléléshez általában spóraburkot kell, hogy képezzen, ez jelentős mértékben kezelhető a növényi maradványok beszántásával.
A virágzáskori védelem igen hatékonynak tekinthető.

A kórokozót nem hordozó haszonnövényekkel való vetésforgó, valamint a zab kerülése segíthet gátat szabni a talajban felhalmozódó kórokozó populációknak.Kerülni kell a kukorica és a gabona előveteményt. Mi több, a tiszta művelés gátolja a fűféle gyomok fejlődését és gyorsítja a fertőzött növényi maradványok lebomlását. A rezisztens fajták használata is javasolt a védekez során.

Hatóanyag neve Hatásmód Termék neve Dózis Alkalmazás
Carbendazim Szisztemikus Kolfugo Super 1,5-2 l/ha állománykezelés
Carboxin + maneb Szisztemikus Vitavax-2M WP 200 gr/100 gr búzamag csávázás