KŐÜSZÖG ÉS TÖRPE KŐÜSZÖG

Betegség neve: Kőüszög: Tilletia caries, Tilletia laevis
Törpekőüszög: Tilletia contraversa

A betegség nyilvánvalóan a búza "pestise" a növény első termesztésétől fogva.

Gazdaszervezetek:
Termesztett búza, rozs, valamint (kevésbé gyakran) a triticale és számos más kapcsolódó fűféle. Mindkét fajnak számos kórokozó változata van, számuk a különböző kultúrnövény-változatoktól függ.

Előfordulás és jelentőség:
A betegség világszerte jelen van. A betegség jelentősége abban áll, hogy hozamcsökkenést, illetve minőségromlást okoz. Mi több, a növények magassága akár a szokás fele is lehet ennek hatására, ha a törpe kőüszög károsít. (vigyázat, karatén faj!)

Tünetek és összetéveszthető betegségek:

A betegséggel fertőzött búzanövények általában alacsonyabbak az egészséges növényeknél, jellemzően 25-50%-kal. Előfordulhat, hogy több tőhajtással is rendelkeznek.

 

 

 

A fertőzött növények a mag helyett búzaüszögöt tartalmazó fejet hoznak, ezek alakja kerek, fekete, porszerű spórákat tartalmazó vékony magburokból (héjból) állnak. A héj kezdetben zöld, majd bebarnul a növény érésével. Egyes fejekben magok és búzaüszög egyaránt jelen lehet, de általában az egész fej fertőzött. Az üszögspórák erős, kellemetlen halszagúak.

 

 

A búzaüszög gyakran akkora, hogy szétnyomja a pelyvákat, ezáltal a fertőzött fejek szakadozottnak tűnnek. A toklászok néha torzak. A beteg kalászok éréskor egyre jobban észrevehetők, ahogy a búzaüszögök kipattanva fekete, porszerű spórákat eresztenek ki. Komoly fertőzés esetén betakarításkor sötét spórafelhők képződnek.

 

 

 

Betegség lefolyása:
A betegség hosszú ideig a talajban él (10 évnél is tovább). A betegség terjedhet maggal, de a betakarításkor is, amikor a spórák megfertőzik a talajt és a szél átfújja őket a szomszédos mezőkre. A művelési eszközök is terjeszthetik a szennyezett talajt mezőről mezőre.
Fertőzött talajba őszi búzát vetve a növény a téli hónapok során megfertőződhet. A spórák csak alacsony hőmérsékleten (3-8 °C) csíráznak néhány héten át. A körülmények nem minden télen kedveznek a betegségnek.
Amikor a növény újból növekedésnek indul tavasszal, a gomba szisztemikusan terjed a fertőzött növényekben. A kalászokat kialakulásuk közben gombatelepek lepik el, a magok helyett pedig búzaüszög alakul ki. A teliospórákat a szél terjeszti, ez igen fontos a betegséget hordozó gombák új fajtáinak terjedése szempontjából.

Védekezés:
A védekezési intézkedések közé tartozik az államilag ellenőrzött vetőmagok használata, a csávázás és a megfelelő növénygazdálkodás, ideértve a megfelelő vetési dátumok kiválasztása, az ellenálló-képesség érdekében való keresztezés, valamint az idegen kórokozó fajokkal szembeni karantén-intézkedések.
Gyakorlatilag az összes csávázószer hatásos a kőüszögök ellen.