Kórokozó szervezet: Ophiobolus graminis Sacc.

Legjellemzőbb tulajdonsága a fűgyökerek felülete mentén képződő barna futó gombafonal-hálózat.
A gomba idényről-idényre a megfertőzött búza- és árpaszárban, valamint a füves gyomok maradványaiban marad fenn. A búza ősszel, illetve koratélen fertőződik meg, amikor a fejlődésben lévő gyökerek kapcsolatba kerülnek a fertőzött hulladékkal. A fertőzött növények egyenként is megjelenhetnek, de általában kisebb-nagyobb csoportokban szoktak a gombával fertőzött talajmennyiségtől függően.

Gazdaszervezetek:
Búza, árpa, rozs, triticale, zab, rizs és termesztett, valamint vadfüvek.
A torsgomba fejlődésének kedvez a nedves, hűvös talaj 12 és 20 °C között. A betegség súlyossága alkalikus, rossz vízvezetésű, tömör talajokban nagyobb.

Előfordulás és jelentőség:

A betegség világszerte jelen van minden olyan helyen, ahol gabonafélék intenzív termesztése folyik. A betegség jelentősége abban áll, hogy a fertőzött növények gyökerei sötétbarnák, fényes feketék és annyira rohadtak, hogy a növényeket könnyen ki lehet húzni a talajból.

A szárakon is megjelenhet ez a fényes fekete elszíneződés. A súlyosan beteg növények elfekszenek üres, kifehéredett fejeikkel. Ezek a fehér fejek foltokban kitűnnek a mezőből. A torsgomba kártétle akkor a legsúlyosabb, ha a búzát három-négy éven át ugyanazon a mezőn termesztik. A kisebb fertőzéseket néha észre se veszik, ugyanis az érintett növények tünetmentesek, de a súlyosabb fertőzéseknél a búzaveszteség 60% feletti. A betegség súlyosbodó, növényről-növényre terjed a növekedési idényben.

Tünetek és összetéveszthető betegségek:
A megbetegedett növények elfekszenek, sápkórosak (sárgák) és kevés tőhajtásuk van. A tünetek a legszembeötlőbbek a fej kialakulásakor, amikor is a megbetegedett növény szára és feje kifehérednek, szemben a körülöttük lévő egészséges növények zöldszínű fejeivel.
A károsodott növények elszórt, eltérő, néhány cm2 és pár hektár közötti kiterjedésű foltokban jelennek meg. A súlyosan beteg növényeket könnyű kihúzni a talajból, ugyanis az elrothadt gyökerek letörnek, rövid, törékeny és sötétszínű gyökereket hagyva hátra. A barna-fekete szárazrothadás egészen a koronáig terjed, az alsó száron pedig fényes, sötét, felületi gombatenyészet jelenik meg a levélburok alatt.
A torsgomba fekete, kulacsalakú szaporító szervei beágyazódnak a levélburokba.

Betegség lefolyása:
A gomba legfőbb forrása a talajban maradt fertőzött növényi anyag. A gomba leginkább akkor marad fenn a maradványokban, ha a talaj nitrogéntartalma magas. Barna gombafonalak fejlődnek ki a maradványokból a talajon keresztül, valamint a gyökerek, a korona és a szárak felületén. A gomba növényről-növényre terjed. Kézi nagyítóval is meg lehet látni a barna fonalakat a fehéren maradó gyökereken. A gyökerek befeketednek az után, hogy a gomba beléjük hatol. A megtámadott koronákon és szárakon barnás szárazrothadás alakul ki.
A betegségnek, különösen tavasszal és koranyáron, nagymértékben kedvez a nedves talaj, valamint a 12 °C és 18 °C közötti hűvös időjárás. A talajtömörítés súlyosbítja a torsgomba fertőzést. Ha ugyanazon a földön termesztenek búzát folyamatosan, a torsgomba kártétele egyre súlyosabb lesz az első 3-5 évben, ám azt követően csökken. A torsgomba érzékenyebbé teszi a búzát a szárazságra, különösen júniusban és júliusban.

Védekezés:
Torsgomba ellen a legjobb védekezés a vetésforgó.
Ajánlatos nem ültetni búzát egyazon mezőn egymást követő 3 évnél hosszabb ideig. A súlyos torsgomba előzményekkel bíró mezőket ki kell venni a búzatermesztésből legalább 2 évre.
Őszi hüvelyesek vagy tiszta ugar elfogadhatóan helyettesíthetik a búzát, mindazonáltal más kisebb szemtermés, különösen a triticale és az árpa, vagy az egynyári legelőfüvek ültetése kerülendő a búza helyén.
A nitrogén ammóniumos formája, illetve a klórtartalmú trágyák visszaszorítják a betegséget. Bármely, a kőüszögnél leírt csávázószer hatásos.